Ügyvédek mint választott bírák

Eredetileg a választott bíráskodás alkalmilag erre felkért néhány elismert szaktekintély döntéshozatali eljárását jelentette, amely gyorsaságánál, szakszerűségénél fogva képes kiváltani az állami bíráskodás intézményét a gazdasági élet szereplői közötti jogvita felmerülése esetén.

Később alakult át a választott bíráskodás intézményes jellegűvé. Ilyen intézményes választott bíráskodást folytat például a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett választott bíróság is, ahol a bírák között a gazdasági élet szaktekintélyei mellett ügyvédek is közreműködnek.

Ügyvédek, mint választott bírák

A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kialakított intézményes választott bíróság sok esetben nem teremtett elegendő kapacitást arra, hogy a gazdasági élet szereplői jogvitáikat választott bíróságon rendezzék. Ezért 1994-ben négy budapesti ügyvéd – ifj. Kárpáti László, Köteles György, Kiss Pál és Kovács Kázmér – Mintaszabályzatot alkotott, melyet a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöksége is véleményezett.

A Mintaszabályzat megalkotása lehetővé teszi, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai közül bárki lehessen választott bíró és így a felek választott bírósági kikötés esetén eldönthessék:  a gazdasági kamarai intézményes vagy ezen Mintaszabályzat szerinti eseti választott bíráskodás mellett kívánják jogvitáikat rendezni.

A meghozott ítéletek azonos hatályúak, mint a jogerős bírósági ítélet, állami végrehajtási kényszer tapad hozzájuk, a bankok az ezekre hivatkozó azonnali beszedési megbízásokat rendben teljesítik.

A Mintaszabályzat megalkotása óta eltelt közel 20 év és megállapítható, hogy az ügyvéd kollégák az általuk szerkesztett szerződésekben egyre többször kötik ki a Mintaszabályzatra utalással az eseti választott bíróság hatáskörét és illetékességét. Ez köszönhető annak is, hogy a Mintaszabályzat rendelkezéseit alkalmazó ügyvéd-bírák különös súlyt fektetnek arra, hogy eljárásuk gyors, szakszerű, a jogszabályoknak és a felek szerződéseinek megfelelő legyen.

Kapcsolódó dokumentumok

Tekintse meg